csalók

Magyarországon egyre többen igyekeznek pénzhez jutni, valódi befektetett munka nélkül, mások hiszékenységét, tájékozatlanságát, elkeseredettségét kihasználva. Eddig még nem találtunk olyan szervezetet, akihez fordulni lehetne, ha ilyen esetet leleplezünk. Így egyetlen fegyverünk lehet, a nyilvánosság. Minél több emberhez jusson el, minél több történet!

2011. október 26., szerda

Villanyóra leolvasónak adták ki magukat

Egy új hasznos portálon a http://www.infonograd.hu -n találtam ezt az igen fontos cikket! Kérek mindenkit aki olvassa, ossza meg minél több emberrel, főleg az idős rokonokkal, szomszédokkal!!!

Kedden, azaz 2011. október 26-án Csitár községben két férfi kérte egy családi házban lakóktól a bebocsátásukat azzal az ürüggyel, hogy az áramszolgáltatótól érkeztek és a villanyórát kell leolvasniuk. A lakásba a gyanútlan tulajdonosok beengedték őket, ahol színlelve a munkavégzést a náluk lévő jegyzettömbre a férfiak írogattak adatokat, valamint a konnektorokat vizsgálgatták, majd kijelentették, hogy húszezer Ft-ot kérnek ezért a
„szolgáltatásért”. Az otthon tartózkodó idős asszony és férje a kért összeget a személyeknek átadták, akik ezt követően a helyszínről sietősen távoztak a lakásból. A sértettek a bejelentést követően vették csak észre, hogy a lakásban elrejtett nyugdíjat is eltulajdonították az elkövetők.
A Balassagyarmati Rendőrkapitányság lopás miatt keresi az eddig ismeretlen elkövetőket. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyek közül az egyik férfi kb. 190 cm magas, kövér testalkatú, kreol bőrű, barna rövid hajú volt, aki fekete nadrágot viselt, míg a másik férfi 170 cm magas, kövér testalkatú, kreol bőrű, barna, rövid hajú. A helyszínről egy „E” betűs rendszámú, fekete színű Mercedes típusú, ponyvás utánfutót húzó személygépkocsival távoztak.
A rendőrség tanácsai
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy az ilyen esetek megelőzése érdekében ne engedjenek be lakásaikba idegeneket! A bűnözők gyakran különböző ürügyeket kitalálva jutnak be a kiszemelt áldozatokhoz. A legtöbb esetben időskorú sértetteket szemelnek ki
maguknak. Kihasználják az idősek jószívűségét, óvatlanságát és, hogy figyelmük könnyen elterelhető. A lakásukba történő bejutáshoz sok esetben valamely közüzemi dolgozónak, díjbeszedőnek, tisztviselőnek, rendőrnek adják ki magukat. De előfordult, hogy pénzváltásra hivatkoztak, vagy csak vizet kértek.
Ha közüzem dolgozójaként, vagy hivatalos személyként mutatkozik be az ismeretlen látogató a lakásukba történő beengedésük előtt, mindig győződjenek meg arról, hogy a munkakörüknek megfelelő igazolvánnyal rendelkeznek-e. Ha azonban pénzváltásra hivatkoznak az ismeretlen személyek, nyugodtan küldjék a legközelebbi üzletbe őket.
Nagyon fontos, hogy sok pénzt soha ne tartsanak otthon. Pénzt ne vegyenek elő idegenek jelenlétében, mert ezzel kifigyelhetik, hogy hol tartják megtakarításukat.
Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává váltak, vagy gyanús körülményt észlelnek, azonnal értesítsék a rendőrséget az ismert és ingyenesen hívható 107-es, vagy 112-es telefonszámon, és ne felejtsék el megfigyelni a személyeket, hogy személyleírásukkal is segítsék az elkövetők gyors elfogását.


Forrás: http://www.infonograd.hu/hir_olvas/permalink:gepkocsival-erkeztek-a-trukkos-villanyora-leolvasok-2011-10-26-124306/

2011. október 8., szombat

Másolási munka


Mindig vissza térő örökzöld téma, holott már több helyen és alkalommal le lett leplezve, mégis nagyon sikeres a különböző apróhirdetési oldalakon egy speciális cikkmásolási, továbbítási munka. A hirdetések hol egyszerűbben, hol komolyabbnak tűnúen megfogalmazva, de általában valósnak tűnő munkalehetőségről tájékoztatnak. 
Amikor a munka iránt érdeklődünk, ismét csak megerősítenek minket, hogy másolási, továbbítási munkáról van szó, nem fix bérezés, de teljesítmény alapján heti párezer Ft kereshető vele. A munka elkezdéséhez semmi másra nincs szükség, mint hogy megvásároljuk az alapcsomagot, amely hol ennyi, hol annyi Ft-ba kerül.
Miután a csomagot megvásároltuk, csak akkor derül ki, hogy mi ez a munka valójában: csak néhány sablont, és leírást kapunk, ami arra buzdít minket, hogy mi is hírdessük meg ugyanezt a távmunkát, és adjuk el másoknak is ezt az "alapcsomagot".
Alapvetően érdemes távol tartanunk magunkat minden olyan munkalehetőségtől, ahol nekünk kell fizetnünk a munka elkezdéséért. Az ilyen munkák általában valamilyen piramisjátékot takarnak. Ez az átverés könnyen megelőzhető azzal is, ha fizetés előtt egészen pontos információkat kérünk a munka jellegével kapcsolatban, illetve elkérünk néhány másoldanó példadokumentumot is. Ha nem kapunk kielégítő választ, joggal gyanakodhatunk.
Mivel ezt az átverést már több alkalomma leleplezték, a hirdetés szövegére, vagy kulcsszavaira rákeresve is rájöhetünk, hogy valójában csalásról van szó.

2011. október 7., péntek

Megjelentek az ál-népszámlálók

Már az ország több pontján is megjelentek a csalók!!! Vác, Budakeszi stb.


Az elmúlt hét szombatjának kora estéjén megcsörrent a telefon az Önkormányzat 24 órás Városi Közbiztonsági Ügyeletén. A bejelentő arról tájékoztatta az ügyeletest, hogy a Makkosi út egyik ingatlanába becsengető fiatalember népszámlálónak adata ki magát. Amikor a „népszámlálóval” közölték, hogy járt már korábban az ingatlanon népszámláló, a vélhetően „ál-számláló” menekülőre vette a dolgot és személygépkocsijával elrobogott a helyszínről.
A lakásokban, kertekben, udvarokban elkövetett ún. trükkös lopások esetén, az elkövetés során az áldozatok jószívűségét, hiszékenységét, helyzetét (pl. azt, hogy egyedül élnek) használják ki az elkövetők. A „trükkös lopások”-nál az áldozattá válás szempontjából első sorban az időskorúak (a 60 év felettiek), valamint a kiskorúak a leginkább veszélyeztetettebbek. Az idős emberek életkorukból, esetlegesen egészségi állapotukból, valamint életmódjukból, illetve szokásaikból és sajnos hiszékenységükből eredően könnyebben megtéveszthetőek. Ezért az idősek gyakran válnak ún. besurranásos lopás, vagy trükkös lopás áldozatává, és sajnos ehhez nagymértékben hozzájárul a bűncselekmény sértettjének, általában gondatlanságból, vagy megszokásból eredő közreható magatartása (pl. a nyitva hagyott kertkapu, a be nem zárt lakásajtó) is.
Ahogyan az a cikk alapját képező eset is jelzi, a trükkös lopások elkövetői általában „hivatalos személy”- ként (önkormányzati, vagy közszolgáltató cégek munkatársaként: Elmű, víz- gázművek leolvasójaként, szerelőjeként, illetve pl. a kéményseprő társaság kéményseprőjeként, valamint a konkrét esetben népszámlálóként) jelennek meg a kiszemelt helyszínen. A bűncselekmény elkövetése során az áldozatok jóhiszeműségét, a gyanakvás hiányát használják ki és lopnak el különböző értékeket (készpénzt, ékszert, egyéb értékes vagyontárgyakat) a lakásból, ingatlanról. A bűncselekmény elkövetésében segítségül gyakran sajnos az is közrejátszik, hogy a sértettek gyakran maguk hívják, engedik be az elkövetőket a lakásba, az udvarba, kertbe, ahol nem figyelnek kellően (még az idegen jelenlétében sem) a vagyontárgyaikra, értékeikre, valamit a készpénzükre.
A trükköző módszer lényege:
Valamilyen ürüggyel juss be az idős ember házába! Ha bejutottál érd el, hogy az idős ember elővegye pénztárcáját és pénzt a rejtekhelyéről! Tereld el a figyelmét és szabadítsd meg a pénztárcájától és értékeitől!
A trükköző mottója:
„Ismerd meg a rejtekhelyet, ahonnan az értéket elviheted! Tereld el a figyelmet és cselekedj gyorsan”.
A trükköző módszere:
Veszek bármit, hoztam visszatérítést, ajándékot bárhonnan, egyet kérek, hogy adjon vissza a 20 ezresből és adjon egy pohár vizet, Én addig az elővett, vagy a rejtekhelyre visszatett pénzt megszerzem.
Több trükkös lopásos esetben előfordult már, hogy a bűncselekményt a sértettek nem is észlelték. Így a lopásra csak akkor derült fény, amikor az elkövetőket a rendőrség – akár más bűncselekmények elkövetése miatt - elfogta és az elszámoltatás során került feltárásra akár több, korábban elkövetett trükkös lopásos módszerrel elkövetett bűncselekmény. Meg kell említeni a cikk kapcsán, a trükkös lopásos esetek másik végletét is, miszerint amikor az áldozatok mégis észlelik, hogy meglopják őket és az elkövetőknek ellenállnak, vagy megkísérlik értékeiket, vagyonukat megvédeni, a tulajdon elleni trükkös lopás akár súlyosabb, a testi épséget is veszélyeztető bűncselekménnyé (pl. rablássá) fajulhat.
Óvakodjunk az idegenektől, és ne engedjük be őket lakásunkba!
Ha beengedjük, mindig legyen velünk egy szomszéd, egy rokon. Amennyiben a hívatlan vendég már akaratuk ellenére belépett otthonukba, ne hagyják egy pillanatra sem felügyelet nélkül. Amennyiben kellő határozottsággal lépnek fel, meghátrál és távozni fog.
A „vendégtől” mindig kérdezzék meg a nevét, írják fel a gépkocsija rendszámával együtt. Tudjuk, hogy ez nehéz, de segít a szomszéd, a rokon.
Mit tegyen, ha idegen érkezik?
Idegent lehetőleg ne engedjen be a lakásába! Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor soha ne hagyja őt egyedül egyetlen pillanatra sem!
Az Önhöz becsöngető idegenekkel kapcsolatban mindig legyen óvatos! Előfordul, hogy hivatalos vagy hasonló személynek (postás, újságos, szerelő, díjbeszedő, mérőóra-leolvasó) adják ki magukat csalók, vagy házaló árusként, bajba jutott személyként segítséget kérve próbálnak bejutni a lakásokba!
Idegen kérésére ne váltson pénzt, és legyen óvatos, ha nagy címletű pénzből kell visszaadnia, nehogy hamis bankjeggyel fizessenek Önnek!
Vegyék figyelme, hogy a biztonságuk nagymértékben növelhető megfelelő óvatossággal és körültekintéssel!
További bűnmegelőzési tanácsok:
Ismerje meg szomszédait, és kölcsönösen figyeljenek egymásra, a ház, az utca és a környék biztonságára! Ha jól ismeri az Ön mellett lakókat, kérje meg őket, ha elutazik, hogy ügyeljenek a lakására, ürítsék a postaládáját! Használják ki a közösség erejét a biztonságuk növelése érdekében!
Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna:
Azonnal értesítse a rendőrséget a bárhonnan ingyenesen hívható 107-es, illetve a 112-es segélykérő számon.
Bármely bűncselekményre utaló adat esetén névtelenül hívhatja a rendőrség által működtetett Telefontanú ingyenes számát: 06-80-551-111.
A Budaörsi Rendőrkapitányság telefonszámai:  06 (23) 505-400,  06 (23) 505-411,  06 (23) 505-412. A Budakeszi Rendőrőrs elérhetősége: 06 (23) 450-007.
A 24 órás Városi Közbiztonsági- Bűnmegelőzési Ügyeletet nappal a: 06-30-621-2092, illetve 18:00 óra után hívható még a 06-23-777-107-es telefonszám is.
Forduljon bizalommal az Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálatához, és kérjen segítséget! Az Áldozatsegítő Szolgálat ingyenesen hívható zöld száma: 06-80-244 444.
Ha módja nyílik rá, figyelje meg a bűncselekmény elkövetőjeként esetlegesen számba vehető személyek személyleírását, ha ezek a személyek járművel jelentek meg a helyszínen, jegyezze fel annak rendszámát, színét, típusát, hogy a későbbi nyomozás során érdemi információt tudjon közölni a rendőrhatósággal.
Uzsoki Gábor
közbiztonsági referns
forrás: hirmondo.budakeszi.hu

Csalók verik át a végtörleszteni akarókat

Ál-szolgáltatást nyújtó vállalkozások jelentek meg az interneten és újsághirdetésekben, akik végtörlesztést tervezgetőknek kínálnak telefonon hiteleket, de konkrét ajánlat helyett csak egy emelt díjas általános tájékoztatást lehet meghallgatni. A gyanútlan ügyfelek a végén hitelt nem, csak egy több tízezer forintos telefonszámlát kapnak. A Pénzügyi Szervezetek Felügyelete vizsgálatot indított az ügyben.
Alig néhány napja lehet végtörlesztést kérni devizaalapú ingatlanhitelekre, máris megjelentek az interneten és különböző hirdetésekben olyan vállalkozások, amelyek hitelt ígérnek annak, aki felhívja őket – adta hírül az RTL Klub híradója. Emelt díjas telefonon lehet őket elérni, ami miatt a Pénzügyi Tanácsadó Szolgálathoz máris több panasz érkezett be. A szolgálatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hozta létre, és ingyen adnak tanácsokat a végtörlesztéssel kapcsolatban - írja a hvg.hu.

Becslések szerint a telefonos emelt díjas ál-vállalkozások havonta több tízmillió forintot zsebelnek be a tanácsadásért. A pénzügyi felügyelet már vizsgálja a panaszokat, azt mondják, a végtörlesztés kapcsán semmilyen díj nem számítható fel, még a tanácsadásért sem. „Piacfelügyeleti eljárást indítottunk. Megnézzük, van-e pénzügyi szolgáltatás vagy sem. Ha jogosulatlan szolgáltató kínál így, akkor megbüntetjük, korlátozzuk tevékenységét” – közölték.

Hasonló ügyben idén már indult eljárás. Akkor elsődlegesen az derült ki, hogy a vállalkozás nem is akart hiteleket közvetíteni, csupán az volt a célja, hogy a lehető legtovább szóval tartsa az ügyfeleket, hogy azok többet fizessenek az emelt díjas telefonhívásért. Az ügyben még tart a vizsgálat.


Forrás: www.168ora.hu