csalók

Magyarországon egyre többen igyekeznek pénzhez jutni, valódi befektetett munka nélkül, mások hiszékenységét, tájékozatlanságát, elkeseredettségét kihasználva. Eddig még nem találtunk olyan szervezetet, akihez fordulni lehetne, ha ilyen esetet leleplezünk. Így egyetlen fegyverünk lehet, a nyilvánosság. Minél több emberhez jusson el, minél több történet!

2011. június 30., csütörtök

Amivel még engem is átvertek

18 évvel ezelőtt történt, akkor voltam 19 éves. Akkori társammal folyamatosan egyéb bevételi forrás után kutakodtunk, mivel csak ő dolgozott, én nem kaptam munkát, különböző indokok miatt. (falusi, drága a bérlet térítés, most ment férjhez gyereket fog szülni, általában ezzel utasítottak el)
Arra már pontosan nem is emlékszem, hol találtam a hirdetést, ami lázba hozott minket. Csellókhoz kellett alkatrészt esztergálni, de minta darabot kellett készíteni szakrajz alapján, melyet 1200 forint ellenében küldtek el. Ma már egyértelműen látszik, hogy csalásról volt szó. A szakrajz alapján elkészült darabot elküldtük a megadott címre, természetesen az ország másik végébe, és utána soha többé nem hallottunk róla. Sokáig nézegettük is az első próba darabot, milyen része lehet ez a csellónak, de nem jöttünk rá. Láttunk már csellót, de sehogyan nem sikerült hozzá társítani. 
Ugye mekkora ötlet? Dupla haszon! Első bevétel az eladott szakrajzból, második vélhető bevétel, ha a mintadarabok valóban hasznosak voltak valamire, netalán értékesítésre!

Ha ehhez hasonló hirdetést látsz NE DŐLJ BE!!!! lehúzás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése